Erősített fa bejárati ajtó
Plusz ajándék


ÉLETÜNK RÉSZE  A NYÍLÁSZÁRÓ


Már az őskorban is fontos volt az embereknek.hogy a  barlang nyílásait  biztonsággal el tudják zárni a hivatlan betolakodók elől és az időjárás viszontagságainak kellemetlen hatásaitól. Kellett olyan nyílás is amin kikémlelhettek, megfigyelhették a terepet. Ez az ősi igény ma is megmaradt a mai emberekben. Persze ma már korszerű technológiával  készűlnek, komoly EMI-ISO minősítéssel rendelkező gyárakban a vevői igények szerint. Tehát, ha akarjuk, ha nem a nyílászárók szervesen az életünk részévé lettek. Hogy minél komfortosabb, biztonságosabb, exkluzívabb legyen  a gyártó cégek és a vizsgázott  beszerelők gondoskodnak a garantált minőségről a vevő által kiválasztott termékeknél.

Hogy milyen nyílászárót válasszunk? Bizony nem egyszerű eldönteni. Azt amit a szomszéd ajánl vagy amit a sok-sok szórólapok hírdetnek? Esetleg keressünk fel egy nyílászáró szaküzletet? Mindenféleképpen az utóbbit ajánlom, ha az ősi barlangunkat hosszútávon biztonságban és komfortosan akarjuk lakni és ha nem a szomszéd füve a zöldebb vagyis a mi nyílászáróink is legalább olyan jók, tartósak legyenek. Annál is inkább ezt válasszuk,mert a vizsgázott szerelők által szerelt nyílászárókra adnak a gyártók garanciát. Ezért fontos,hogy jól válasszunk kereskedőt, gyártót és beépítőt.
Ezeknek az elvárásoknak szeretnénk mi az Akker-Tüzép megfelelni, már 20 éve! Cégünk olyan gyártókkal áll kapcsolatban 15-20 éve, akik folyamatosan bizonyítják rátermettségüket a kiválló minőségi termékeikkel, méltán megfelelnek a vevőink elvárásainak.

Termékeink: Kültéri nyílászárók és árnyékolók, fa-, alumínium-, műanyag alapanyagból
Gyártóink: Premier Ablakrendszerek, Szeno Ablakgyártó kft.
Garázskapuk és meghajtások: Hörmann Hungária
Beltéri ajtók, biztonsági és technikai ajtók : Porta Doors, Mesonite, Fenster X, Domoferm, stb.
Keressen bennünket Ősi bizalommal 

Telephelyeinkre most új erősített fa bejárati ajtók érkeztek, amelyhez öntvény biztonsági kilincset adunk ajándékba. Az árakról érdeklődjön az alábbi telephelyeken és kollégáinknál:

 

 

6200 Kiskőrös, Dózsa Gy. út 67.
Telefon: 78-511-081, 78-413-955
Telefax: 78-511-081
e-mail:kozpont@akker-plus.hu

6000 Kecskemét, Könyves Kálmán krt. 22. (volt Bajnok u. 3.)
Telefon: 76-508-201
Telefax: 76-508-200
e-mail: ablak@akker-plus.hu


     
 

MEGOSZTÁS KÖZÖSSÉGI PORTÁLOKON
Share |

 

 

 

Help Contact US Home
Vevőszolgálat: online kapcsolat Skype segítségével | online ügyfélszolgálat 06-1/696-0441
Letöltések:       Skype letöltése | Acrobat Reader letöltése | Quick Time letöltése

Ajánlott böngészők: Firefox 3.5 és Internet Explorer 8
Sitemap | Impresszum | Jogi nyilatkozat | Média | 2009. Akker-Plus Kft, Minden jog fenntartva!